Ék Sándor szerette a politikát így elég sok olyan jellegű művet találunk munkásságából ami kötődik a politikához. Én szén rajznak nézem, de lehet hogy grafika ebben nem vagyok szakértő, kérem ennek tudatában licitáljon.
1915-ben Schlich-Nicholson cégnél tanult. A kommün alatt bekerült a Proletár Képzőművészeti Tanműhelybe, ahol olyan neves festők oktatták, mint Uitz Béla, Nemes-Lampérth József. 1918-ban a KMP tagja lett. 1920-ban Bécsbe emigrált. 1921-ben az Ifjúsági Internacionálé résztvevője Moszkvában, majd pár hónapig El Liszickijnél tanult. 1922-ben Berlinbe ment, ahol a Jugendverlag munkatársa volt. 1923-ban Párizsban élt. 1924-ben hazatért és letartoztatták. Miután kiengedték, 1925-ben ismét Németországban élt, ahol tagja lett a Kommunisták Németországi Pártjának. Ekkor feltűnt karikatúra-rajzaival. 1933-ban, Hitler hatalomra jutásakor, moszkvai emigrációba kényszerült. 1934-ben „ 10 év Lenin nélkül” plakátjával megnyerte a Lenin halálának 10. évfordulójára kiírt pályázatot. 1934-1937 között a Nemzetközi Képzőművész Szövetség helyettes titkára, majd titkára volt. 1937-ben a moszkvai Képzőművész Szövetség elnökségi tagja lett. 1944-ben a Vörös Hadsereg katonájaként tért haza Magyarországra. 1948-ban kinevezték az Iparművészeti Múzeum igazgatójává. 1949-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt, ahol a grafikai tanszéket vezette. Híres tanítványai voltak például Csohány Kálmán grafikus, Csergezán Pál állatfestő és grafikus. Sok plakátot készített.
Festészetének korai éveit az avantgárd szemlélet és a konstruktivista látásmód határozták meg. Később viszont, munkásmozgalmi meggyőződése hatására elvetette ezeket a stílusirányzatokat. Képeit ezután realista stílusban festette. Leíró jellegű ábrázolásmódot követett. Munkásmozgalmi múltja meghatározta művészetét is, a munkásság szegénységét, és az öntudatos munkást jelenítette meg vásznain, miközben grafikáiban és plakátjain gúnyolja az „ osztályellenséget”. Rajzaira jellemző a munkásság heroikus ábrázolásmódja. Idillikus ihletésű zsánerjeleneteket is festett, portréi a szovjet szocialista realizmus hű mintái.
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2011-12-21 20:59
. Figyelem! Ék Sándor "Lenin" cimű alkotása!!! - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
2011. december 31., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése